Egyre csak saját kópiáitokat reprodukáljátok teljes öntudatlanságban. Először is gondolkodj el a saját állapotodon: ha te gyermeket szülsz, akkor a világ egy ajándékot kap tőled? Áldás vagy-e te a világ számára…? Képes vagy-e arra, hogy feltétel nélkül szeress valakit? Mert ne feledd: a gyermek ugyan rajtad keresztül érkezett erre a világra, de ő akkor sem a tiéd! Szeretetet adhatsz neki, de ne próbáld ráerőltetni a saját elképzeléseidet! Megengeded majd neki, hogy a maga módján virágozzék ki? Megadod majd neki a szabadságot, hogy valóban önmaga lehessen?
Az emberek nem is gondolnak bele, mit tesznek, amikor egy gyermeket akarnak a világra hozni. Gondolkozz el egy kicsit! Mit fogsz adni a gyermekednek? Mi ajándékot adhatnál neki? A saját neurotikus természetedet?
A saját feszültségeidet plántálod az ő életébe is, így aztán ugyanazt az életet lesz csak képes élni, mint amit te is éltél.
Légy nagyon óvatos… Először érd el önmagadban azt a minőséget – a kreativitást, az örömöt, az ünneplést – ami szükséges ahhoz, hogy szülő lehess, és csak azután hívd meg a gyermeket. Így tudsz majd adni is neki valamit: az ünneplésedet, az énekedet, a táncodat – és akkor már nem egy neurotikus életet örököl tőled.,,