; RABINDRANATH TAGORE
Menj, gyermekem
Ők csak ordítoznak és marakodnak, kételkednek és kétségbe esnek, és nem tudnak véget vetni a harcnak.
Lépj közéjük életeddel, mint fellobbanó tiszta fénnyel, gyermekem, és kápráztasd el őket a csenddel.
Mohóságuk nem ismer könyörületet, és irigységükben a szavak, mint rejtett kések, vért szomjaznak.
Menj, gyermekem, és válaszd szét gyűlölködő szíveiket, és - mint az éj mindent megbocsátó békessége a napi harc felett - hulljon rájuk ártatlan, szelíd tekinteted.
Engedd, gyermekem, hogy az arcodba nézzenek, és így megértsék a dolgok értelmét; engedd, hogy szeressenek, és így egymást is szeressék.
Jöjj, gyermekem, és foglald el méltó helyed a végtelenség kebelén. Ha kél az égi fény, emeld fel szíved, mint szirmait bontogató virág, és ha búcsúzik a fény, hajtsd meg a fejed, és fejezd be csendben a nap imádatát.