Erik Erikson talán, a pszichológia történetében a személyiségfejlődés legösszetettebb modelljét alkotta meg. Elmélete átfogja a fejlődés folyamatát születéstől egészen a halálig. Más kutatók akik ugyancsak a fejlődést vizsgálták az emberi életút egy bizonyos szakaszára összpontosítottak. Piaget például, az értelmi fejlődés szakaszos fejlődését vizsgálta de kizárólag a gyermek és serdülőkorban, Freud a pszichoszexuális fejlődést tanulmányozta, de ő is kizárólag gyermekkorban. Erikson terjesztette ki elméletét az egész életútra, feltételezve, hogy a fejlődés nem áll meg bizonyos életkorban, hanem az ember állandóan változik, fejlődik.
Erik Erikson kutatásait meghatározták saját élettapasztalatai. Élete állandó identitás kereséssel asszociálható. Édesapja elhagyja a családot, édesanyja új élettársat választ. Nevelőapja zsidó, a családja Németországban él, Eriksont egyik közösség sem fogadja be igazán. A zsidók szemében nem számit zsidónak, a nem zsidók pedig zsidóként kezelik. Serdülőkorának másik traumája, amikor megtudja, hogy apja nem az igazi édesapja, identitáskeresése így kétszeresen is akadályozott.
Tanulmányai után különböző népcsoportokat vizsgál, kezdeti megfigyelései a szociális környezet személyiségre gyakorolt hatásaira vonatkoznak. Szignifikáns különbségeket ír le az egyes népcsoportok egyénei között melyeket mindenek előtt a környezeti illetve kulturális hatásoknak tulajdonit.
Elméletének a kulcsfogalmai: énidentitás, kompetencia, pszichoszociális krízis. Az életet állandó identitás keresésként fogja fel, mely identitás keresés a serdülőkorban körvonalazódik és a késői felnőttkorban ér véget. A pszichoszociális krízis a fejlődés folyamatából eredő konfliktus helyzet, mely a szociális együttélés következménye. Minden életkornak megvan a saját, jól elkülöníthető krízise és a megoldása függvényében jelentkezik, vagy nem a kompetenciaérzés a személyben. Minden pszichoszociális krízis egy adott fejlődési szakaszhoz kötött, megoldása révén történik az átlépés a következő szakaszba. Erikson 8 krízis helyzetet állapított meg, ezeknek 8 fejlődési szakasz felel meg.
I.BIZALOM -BIZALMATLANSÁG
0-2 év csecsemőkor. Ezt a szakaszt Erikson az ősbizalom szakaszának nevezi. Ebben a szakaszban kell kialakuljon a gyermekekben a bizalom a szociális környezet irányába, melyet ebben az időben a szüleik illetve a gondozóik jelentik. A krízishelyzetet a bizalom kialakulása illetve ki nem alakulása jelenti, és ez a szülői gondoskodás függvénye. Amennyiben a szülő, gondozó mindig megjelenik ahányszor a gyermeknek szüksége van rá, amikor éhes, fájdalmai vannak, fél akkor a gyermekben kialakul a bizalom, későbbi élete folyamán nyitottabb lesz, megbízik társaiban. Ezzel ellentétes esetben, amikor a gyermek szükségleteinek kielégítése akadályozott, vagy nem akkor elégítik ki amikor igazán szüksége van rá, nem alakul ki az ősbizalom és a gyermek később sem fog ragaszkodni, nem fog tudni bízni embertársaiban. Erikson szerint pozitívan hat a további fejlődésre ha a krízis negatív pontját is megtapasztalja a gyermek. Ahhoz, hogy a kompetencia érzés megjelenjen, a személy kell érezze azt is amikor nem tud hatékonyan megbirkózni a különböző helyzetekkel.
II. AUTONÓMIA
2-3 éves kor, kisgyermekkor. Ezt a szakaszt az autonómia illetve kétségbeesés krízise jellemzi. Ebben az életkorban a gyermek fő tevékenysége az ürítést végző szerveire irányul, ekkor kell megtanulja kontrollálni, szabályozni vizeletét illetve székletét. Az első olyan szakasz amikor nyílt konfliktusba kerül környezetével, hiszen ezek olyasmit követelnek tőle mely nem áll összhangba saját késztetéseivel. Attól függően, hogy a család mennyire jól oldja meg ezt a konfliktust alakul ki a gyermekben az autonómia érzés. Ha a család megértő és időt hagy a gyermeknek a tanulásra, ha nyugodt a légkör, akkor a gyerek tudatában lesz annak, hogy valamit függetlenül is képes elvégezni. Ellenkező esetben kétségbeesik, felnőtt korában pedig antiszociális viselkedési formákat alkalmaz.
III. KEZDEMÉNYEZÉS BÜNTUDAT
3-5 éves kor, óvodáskor. Ezt a szakaszt a kezdeményezés illetve bűntudat dimenzióján értelmezhetjük. Ebben a korban a gyermek fokozatosan leválik környezetéről, független lesz, rengeteg kezdeményező képességgel rendelkezik. Mindent meg szeretne tapasztalni, önálló akciókat kezdeményez. Ha nem ütközik akadályokba, ha biztosítják számára az önállóan végzett munka lehetőségét, akkor a későbbiek folyamán a gyermek kezdeményezővé válik, kreatív lesz. Ellenkező esetben, vagyis ha mindent tiltanak számára akkor állandó bűntudatot fog érezni, mindig szorongani fog attól, hogy valamit nem helyesen cselekszik, kétségei lesznek saját erőforrásait illetően.
IV TELJESÍTMÉNY-
6-11 éves kor, kisiskoláskor. Ebben a szakaszban kerül a gyermek iskolába, válik le egyre jobban a családjától. Az eddigi játék szerepét átveszi a szisztematikus tanulás, melyben már teret kap az állandó minősítés. Az iskola teljesítmény-centrikus intézmény, megkezdődik a versengés a kortársak között. A gyermek énképét saját iskolai teljesítménye függvényébe alakítja, hiszen ebben a korban a szülői, rokoni elismerés, a barátok választása a jó teljesítményhez kötött. Ha nem sikerül megfelelnie a követelményeknek, kisebbrendű érzés lesz úrrá rajta, s valamilyen pót cselekvésben próbálja kompenzálni iskolai sikertelenségeit. Ha ez sportban, művészetben stb. sikerül akkor kialakulhat a gyermekben a teljesítmény érzés, ha nem akkor lelkiismeret furdalása, kisebbrendűségi érzései lesznek.
V. IDENTITÁS
12-20 éves kor serdülőkor. Erre a szakaszra az identitás keresés jellemző, a serdülő megpróbálja felfedezni saját értékeit, pozitív vonásait megpróbálja megtalálni a saját helyét a világban. Kiválaszt néhány olyan társadalmi szerepet melyet elfogadhatónak tart és ezeket gyakorolja, megtalálja helyét a világban. Amennyiben egyetlen szerepet sem talál megfelelőnek konfúz lesz, nem találja a helyét. Az éknépének az összetevői között nem talál kongruenciát, énideálja nagyon eltávolodik énképétől s ez szerep konfúziót eredményez.
VI. INTIMITAS
20-40 éves kor, fiatal felnőttkor. Ebben az életkorban fejezi be a személy a tanulmányait és családalapításra törekszik. Megjelenik az intimitás iránti igény, a személy beilleszkedik egy családba, baráti társaságot alakit ki, kialakítja saját személyes életterét. Amennyiben nem sikerül, elszigetelődik, a személy fokozatosan leválik környezetéről, magányos lesz. Elszigetelődés bekövetkezhet olyan esetben amikor valaki saját kezdeményezésére marad távol a többiektől, vagy akkor is ha az intimitását féltve nem enged közel magához senkit. Munkahelyén fontossá válik az egyre magasabb státusok betöltése, de ezeket össze kell egyeztetni a családon belül betöltött szerepeivel. Legtöbbször a konfliktus abból adódik, hogy a személy nem tud megfelelni mindkét elvárásnak, és ez is elszigetelődéshez vezet.
VII.
40-60 éves kor, felnőttkor. Ezt a szakaszt Erikson a generativitás illetve stagnálás szakaszának tekinti. Ebben az életkorban a személyek még nem érzik öregnek magukat ahhoz, hogy bizonyos változtatásokat eszközöljenek életükbe, legtöbben ekkor érik el alkotóképességük csúcsát. Megpróbál a személy még ki nem aknázott lehetőségeket találni életében, változtatni szeretne. Amennyiben ez sikerül nyugodtan készül fel az öregedésre. Ellenkező esetben a személy stagnálhat, beletörődik abba amit elért, nem akar változtatni, vagy szubjektíven úgy ítéli meg nincs lehetősége a változtatásra.
VIII. INTEGRÁCIÓ
60 éves kor után, időskor. 60 éves kora körül kezdi kiértékelni a személy életutját, ekkor már belátja, hogy változtatásra nincs lehetőség. Elemzi mindazon eredményeket, teljesítményeket melyeket élete folyamán elért és elbírálja ezeket. Ha úgy ítéli meg, hogy nem élt hiába, hogy hagyott valamit maga után akkor nyugodtan készül fel a halálra. Ezt nevezi Erikson énintegritás érzésnek. Amennyiben a személy úgy véli hogy hiába élt, nincs megelégedve azokkal a dolgokkal melyeket megélt, alkotott kétségbeesés vesz erőt rajta mert belátja, hogy most már lehetetlen változtatnia.